română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2017.09.29

Szeptemberi hónap műtárgya
Fejedelemségkori érmegyűjtemény

Az erdélyi pénzverés fogalma alatt tágabb értelemben az Erdély területén történő pénzverést, szűkebb értelemben pedig az Erdélyi Fejedelemség pénzkibocsátási tevékenységét értjük. Amíg az előbbi már a 14. századtól kezdve létezett, addig a szűk értelemben vett erdélyi pénzverésről csak az 1538-as nagyváradi békekötés után beszélhetünk. Ez a 17. század végéig marad fenn, és annak ellenére, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején veretett érmék még hordták az „erdélyi sajátosságokat”, önálló erdélyi pénzverésről csak 1690-ig, a Fejedelemségnek a Habsburg Birodalomba való betagolódásáig beszélhetünk. A tágabb értelemben vett pénzverés csak Mária Terézia uralkodásával fejeződött be.

Az erdélyi pénzverés általában az adott politikai és gazdasági helyzethez igazodott. A zavaros viszonyok mindig szegényes, alacsony értékű pénzek verését tették csak lehetővé, ilyenkor nem volt ritka a pénzrontás és a hamisítás sem. A szilárd állam- és gazdaságpolitika idejét pedig a „jó pénzek” kibocsátása jellemezte. Ilyen szempontból is kiemelkedő Bethlen Gábor és Apafi Mihály fejedelmek uralkodásának ideje.

Az erdélyi éremverésre a nagyobb címletek (dukát, tallér) preferálása a jellemző, amelyre a törököknek fizetett adó miatt volt szükség, az aprópénzforgalmat pedig legnagyobbrészt a magyar és a lengyel területről beáramlott érmék elégítették ki.

A pénzek anyaga 23 karátos arany és ezüst volt, s – leszámítva néhány kivételt – rendszeres rézpénzkibocsátásra csak Mária Terézia idején került sor. A 16. század végéig kalapáccsal verték az érméket, később viszont már préselték őket. Az Erdélyi Fejedelemség területén Besztercén, Brassóban, Fogarason, Gyulafehérváron, Kassán, Kolozsváron, Körmöcbányán, Munkácson, Marosvásárhelyen, Nagybányán, Oravicán, Szebenben és Szászvárosban készítettek érméket.

Az itt kiállított érmekollekció az Erdélyi Fejedelemség éremverésébe nyújt betekintést. Megtekinthetőek többek között a János Zsigmond fejedelem aranyforintosai, a Bethlen Gábor által veretett pénzérmék vagy az Apafi Mihály korában kibocsátott csegelyek.

A kiállításon szereplő érmék nemesmásolatok, amelyeket Farkas István (Pécs) ajándékozott a Székely Nemzeti Múzeumnak 2014-ben.








Archívum

2018
Januári hónap műtárgya / Délnémet falióra
Februári hónap műtárgya / Berde Mária leckekönyve (1912–1917)
Márciusi hónap műtárgya / Fejedelemség kori hamis próbaveretek és lemezhulladékok
Áprilisi hónap műtárgya / Vándorsólyom (Falco peregrinus)
Májusi hónap műtárgya / Esztelneki asszonyviselet
Júniusi hónap műtárgya / Rejtekes szekrény, 1710-ből
Júliusi hónap műtárgya / "Fényforrás" – Emlékhologram a Szépművészeti Múzeum 100. évfordulójára
Augusztusi hónap műtárgya / Kézimalom Kézdivásárhelyről


2017
Januári hónap műtárgya / Kós Károly személyes tárgyai
Februári hónap műtárgya / „talipotfára karcolt sanscrit biblia...”
Márciusi hónap műtárgya / Mátisfalvi bádoglámpa
Áprilisi hónap műtárgya / Sárgarigó (Oriolus oriolus)
Májusi hónap műtárgya / Mázas tál
Júniusi hónap műtárgya / Jecza Péter: Monád
Júliusi hónap műtárgya / Mikroszkóp (19. század)
Augusztusi hónap műtárgya / Erdővidéki pásztorbot
Szeptemberi hónap műtárgya / Fejedelemségkori érmegyűjtemény
Októberi hónap műtárgya / A gyapjas orrszarvú
Novemberi hónap műtárgya / Usébti típusú szobrocskák
Decemberi hónap műtárgya / Gyárfás Ferenc: Tanulmányrajz


2016
Januári hónap műtárgya / Asztalos céh széke, 1716
Februári hónap műtárgya / Vármegyei hajdú egyenruha Márciusi hónap műtárgya / Guanshiyin istennő szobra a Tang-dinasztia korából (618–907)
Áprilisi hónap műtárgya / Mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
Májusi hónap műtárgya / Szattyánba kötött ima
Júniusi hónap műtárgya / Tanulmány a Gábor Áron halála című Gyárfás Jenő-festményhez
Júliusi hónap műtárgya / Kisborosnyói Albu Mari vert csipke-gyűjteménye
Augusztusi hónap műtárgya / Háromszék vármegye zászlaja 1896-ból
Szeptemberi hónap műtárgya / Az abonyi avar sírleletek
Októberi hónap műtárgya / Sztyeppei mamut állkapocstöredéke és zápfoga
Novemberi hónap műtárgya / Cserépkürt 1896-ból
Decemberi hónap műtárgya / Nagy Pál: Baász Imre arcképe, 1973



2018.10.14
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. október 14-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. [ részletek ]
2018.10.09
Vándorkiállítás-megnyitó a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2018.10.15 - 19
A Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (Musikalische Grundausbildung) Sepsiszentgyörgyön is megismertessék.[ részletek ]
2018.09.27 - 10.03
Tisztelettel meghívjuk a budapesti Országos Széchényi Könyvtár dísztermébe és az Ars Librorumban szervezett kiállításra és rendezvényekre.[ részletek ]
2018.09.20
Szeptember 20-án, csütörtökön kilenc órától közszemlére kerül a szakemberek által kiválasztott szeptemberi hónap műtárgya, mely a történelmi részleg gyűjtményének gazdag jelképiséget hordozó darabja.[ részletek ]
2018.09.20
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja a Nagy Sándor: Kispalástos küzdelem (1887–1966) című kiadvány bemutatójára 2018. szeptember 20., csütörtök 19 órára a múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.09.12
Számos magyarországi helyszín után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba érkezik a budapesti Néprajzi Múzeum híres kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón.[ részletek ]
2018.08.31
Augusztus 31-én, pénteken a Pécsi Tudományegyetem épületében kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferencia zajlik, melynek keretében megnyitják a Kós Károly világa és Kós Károly színházi világa című kiállításokat.[ részletek ]
2018.08.30
Augusztus 30-án, csütörtökön látható utoljára a Weöres 100 - A megmozdult szótár című időszakos tárlat. [ részletek ]
2018.08.18
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2018. augusztus 18-án, szombaton 18:00 órára a Haberstumpf-villába, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó IN MEMORIAM Gyárfás Jenő című festészeti kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2018.08.22
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. augusztus 22-én 17 órára PANTEON A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című kiállításának megnyitójára, a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterébe.[ részletek ]
2018.07.26
Július 26-án, csütörtökön kerül közszemlére a júliusi hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.28
Június 28-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum történelmi gyűjteményéből kerül közszemlére az idei hatodik hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.23
A Székely Nemzeti Múzeum június 23-án, szombaton a nappalt éjfélig hosszabbítja. Ünnepeljük együtt az év leghosszabb napját![ részletek ]
2018.06.17
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. június 17-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor.[ részletek ]
2018.06.15
Június 15-én, pénteken 18 órától szakmai előadásokra kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.[ részletek ]
2018.05.26
Május 26-án, szombaton hetedik alkalommal tartják meg a Madarak és Fák Napját a Székely Nemzeti Múzeumban.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.