Informális gyakorlatok

A kiállítás olyan értelmezések, kommentárok és átfedések sorozatát tárja a látogató elé, amelyeknek egy közismert vagy közhelyes ábrázolási mód – a portré – áll a középpontjában. Az elmúlt hat hónap során csoportunk teljes mértékben digitalizálta az 1960-as és 1970-es években tevékenykedő kolozsvári fotós, Deák Ferenc fényképeinek gyűjteményét, mely jelenleg a Minerva Archívum részét képezi. A helyi vagy regionális értelmiségi réteghez tartozó személyekről készült több száz portréból mintegy száz képet választottunk ki, melyeket az eredeti negatívok felhasználásával laboratóriumban nagyítottuk. A körülbelül száz portré írók, művészek, orvosok, színészek, tudósok és általában olyan szakmai csoportok képeit foglalja magába, amelyeket mi az értelmiségi réteghez soroltunk. A portrék elkészítésének motivációja nem teljesen ismert. Némelyikük különböző intézmények megrendelése volt, mások magánmegrendelésre készültek, vagy a helyi kulturális életben tevékenykedő barátok képei.

Deák portréi a bővülő informális tevékenységek időszakában készültek, amelyek megoldásokat kínáltak egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező környezet számára. Ha figyelnénk rájuk, ezek a portrék ma is megtalálhatók az állami intézmények tereiben. Más terekben és kontextusokban azonban nem nagyon láthatóak. Lehetőségként tekintünk arra, hogy a jelen perspektívájából ismét szemügyre vegyük őket, és kötetlen gyakorlatként szembesüljünk velük.

Ezekhez a fotókhoz csatlakozik Benczédi Sándor szobrászművész terrakotta portrésorozata, amely további lehetőségeket kínál az értelmiség problematizálására. Ezek a szobrok az Utunk című folyóiratban, az Utunk-széli szobrok rovatban jelentek meg, ahol több tízezer ember láthatta őket. A nagyközönség első kontaktusa ezekkel a szobrokkal akkoriban valószínűleg kizárólag a folyóirat fotóin keresztül történt. A kb. 200 ismert portréból Ladó Ágota 20-at választott ki, amelyekkel a tekintet irányát hangsúlyozza, a múlt értelmiségének a tekintetét a mai látogató irányába.

A kiállított portrék jelentőségét növeli, hogy olyan értelmiségi státuszokat és szerepeket látszanak megörökíteni, amelyekkel ma már nem találkozunk ugyanígy. A kiállítás felépítésének kiindulópontjaként e portrék kiválasztásakor éppen az értelmiség társadalomban betöltött szerepének jelene és korszerűsége volt a fontos tényező. Továbbá az, hogy ez az osztály hogyan reprezentálódott az idő során, hogyan cselekedett saját körén belül és a társadalomban, milyen volt a viszonya a társadalom többi részével, illetve a politikai hatalommal. Ilyen kérdések kidolgozására és egyáltalán felvetésére hívtunk meg projektünkbe művészeket, kutatókat és újságírókat, akik dokumentálják, feldolgozzák és terjesztik az ezzel kapcsolatos információt, nyilvánossá téve értelmezéseiket és észrevételeiket.

Matei Bejenaru egy Iași-ban dolgozó fotográfus képgyűjteményét kutatta, aki a helyi kulturális közeget dokumentálta az 1970-es és 1980-as években. Claudiu Cobilanschi a portrésorozat-készítés nehézségeivel küszködött. Kispál Ágnes-Evelin és Kispál Attila követési fotókkal dolgozott. Alexandru Polgár az értelmiség klasszikus pozíciójára kérdezett rá, miközben az írást hozta krízishelyzetbe. Szabó-Reznek Eszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek az 1950-es évek elején készített tevékenységi lapjait vette szemügyre. Erhardt Miklós munkája egy 1975-ben készült dokumentumfilm egyik részletének szó szerinti újrajátszása. Miklós Szilárd a kortárs művészet eszközeivel készít egy fantomképet a nyilvános nyomozás logikájában.

Digitalizálás és weboldal: Jancsik Gergő, Öllerer Áron, Wanek Ferenc
Újságírók: Voicu Bojan, Nicoleta Moise, Tóth Helga, Zsizsmann Erika
Köszönet: Kocsis Tünde