română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2012.03.08

Sebestyén József: Dialógus

Sebestyén József európai utazásra hív bennünket. Képei azonban, miként a kiállítás címe rámutat, nem pusztán gyönyörködtetnek, de kérdéseket vetnek fel, és választ is ígérnek a nyitott szemmel járóknak. Valóban van határvonal a Lajtán innen és túl között? Élesedett-e a századok folyamán? Átléphetjük, át tudunk, vagy át akarunk lépni rajta? A választ nem történelmi tények számbavétele, hanem az egyes korok és helyszínek szellemiségéből születő alkotások által találjuk meg.

Az elénk tárt, a középkortól a XX. századig ívelő példatár szerint, ha hullámzás van is, törés nincs Magyarország és Nyugat-Európa kultúrája között. A közös formakincs egységes gyökerű szellemiség szülötte, melyet hasonló igények és feladatok hoztak létre. Közös hagyatékunk van, nem határolódtunk el. Sebestyén József, a hazáját és Európát értő és egységében, történetiségében értelmező építész, műemlékvédő szakember, fotós témaválasztásával felelős gondolkodást ébreszt a nézőben és bevonja az örökségvédő munkájába. Jól sáfárkodunk örökségünkkel? Méltót, előremutatót hozunk létre? – szól a kérdés a ma emberéhez.

A képek egymásra találását tematikus összefüggések határozzák meg: nagyvárosi helyszínek, homlokzatok, szakrális és népi épületek, várak, erődítmények, és szobrászati alkotások sorakoznak a fotókon. Az alkotó kapcsolatot, dialógust teremt az azonos funkciójú építmények, a magán- és közösségi élet helyszínei között. A motívumok szimbólumokként is értelmezhetők: mindkét „oldalon” bemutatásra kerülnek zárt és szélesre tárt ablakok, festett címerállatok, régi és új hidak, keresztek.

A képek ritmusa magával ragad, lelkesít, és emlékeket ébreszt. A kép-párok egymással rokon perspektívái harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugároznak. Dialógusuk elsődlegesen a formanyelv, a szerkezeti megoldások, és a kompozíció terén mutatkozik meg. Glottertalban és Torockón rácsodálkozhatunk a népi építészet, Erdőd és Foix, Salses és Komárom esetében a várépítészet egyetemes eszköztárára. A szakemberek Chartres, Jumièges vagy éppen Melrose részletmotívumai láttán jólesően fognak rábólintani a francia és skóciai gótika, valamint a magyar középkor, Aracs, Kerc, és Somogyvár formanyelvében megmutatkozó párhuzamokra. A Poggio a Caiano-i villát létrehozó gondolat az olyan, itáliai mesterek közreműködésével megépült későreneszánsz várak, mint Radnót alaprajzi rendszerében, szabályos tömegében tükröződik. A XIX-XX. század fordulóját jellemző kulturális együttrezdülést tanúsítja a budapesti Divatcsarnok és a The Glasgow School of Art homlokzatrészlete is. A párhuzamok minden építészeti műfajban megtalálhatók, legyen az szakrális épület, vár vagy nagyváros.

Az építész szeme olykor teret ad a játéknak. Az abaújszinai templom kapubélletének archaikus kő-arca és a chartres-i katedrális kapuzata előtt álló asszony szikár, szobor-merevségű arca között furcsa, groteszk párhuzam fedezhető fel. Keserűbb irónia hatja át azonban breton Fougeres madárperspektívából elénk táruló, ma is erőt sugárzó falai és tornyai mellé állított füleki várrom látványát, mely hatvanas évekbeli házak mögött bukkan fel. Franeker temploma és az alsócsernátoni templom között az alkotó a formai párhuzamokon túlmutató dialógust kezdeményez. A hollandiai, frízföldi város egyetemén számos erdélyi diák tanult, így az a Stephanus de Tsernatoni is, akinek síremléke ma is a franekeri Szent Márton templom padlózatába helyezve látható.

Az alkotó meggyőződése szerint az európaiságtól elválaszthatatlan gyökér és egyben tartópillér a kereszténység. Erre utal a szakrális épületek és alkotások többszöri felbukkanása, továbbá az érzelmi kötődés, mely a szakrális emlékek különösen sokarcú bemutatását járja át. Sebestyén József örömét leli a konzolokon gubbasztó apró figurák játékosságában, lenyűgözi a breton Saint Thégonnec kálváriájának mesélőkedve és élettelisége, és elcsendesedik az csatószegi kőkereszt gyermekarcú Krisztusa előtt. Elénk állított keresztjei reménnyel tápláló életfák, a gelencei és commanai templombelső gazdag díszítése odaadásról, míg a kolostorromok fenségessége hódolatról szól.

Az elfogulatlan szemlélő nem csukhatja be a szemét a magyarországi – kárpát-medencei – emlékek olykor romos, pusztuló állapota előtt. Sebestyén József látja és láttatja a különbséget az épített örökség nyugati és hazai megbecsülése között, mely még a XX. századi objektumoknál is felfedezhető. Válogatása azonban nem elfogult, inkább azt bizonyítja, hogy nem veszti el hitét Európa egységében, odatartozásunk számára nem kétséges. Fotói arról tanúskodnak, hogy csupán földrajzi távolság választja el a Lajtán innen és túl emelt építményeket, hisz a jelen múlt iránt érzett felelősségében és abban, hogy él a szellem, mely tartalommal töltheti meg ma formálódó világunkat.

Gebauer Imola


A Dialógus című műemlékvédelmi fotókiállítás április 17-ig látogatható a Székely Nemzeti Múzeumban. A kiállítást Sebestyén József építész készítette.
Támogató: Nemzeti Kulturális Alapprogram, Teleki László Alapítvány, Kulturális Öröksgévédelmi Hivatal.




2018.11.14
Szeretettel meghívjuk a 2018. november 14-én, szerdán 11 órakor tartandó szabadtéri kiállítás megnyitójára, amely a magyar királyi 24. gyalogezred első világháborús történetéről emlékezik meg.[ részletek ]
2018.10.23
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében október 23-án 17 órától László Gyula-emlékkonferencia lesz. [ részletek ]
2018.10.25
Október 25-én, csütörtökön mutatjuk be azt a műtárgyat, mely Gerendi-Enderle Anikó jóvoltából került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, és elsősorban a vizuális élmény kifejezésére fekteti a hangsúlyt. [ részletek ]
2018.10.14
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. október 14-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. [ részletek ]
2018.10.09
Vándorkiállítás-megnyitó a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2018.10.15 - 19
A Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (Musikalische Grundausbildung) Sepsiszentgyörgyön is megismertessék.[ részletek ]
2018.09.27 - 10.03
Tisztelettel meghívjuk a budapesti Országos Széchényi Könyvtár dísztermébe és az Ars Librorumban szervezett kiállításra és rendezvényekre.[ részletek ]
2018.09.20
Szeptember 20-án, csütörtökön kilenc órától közszemlére kerül a szakemberek által kiválasztott szeptemberi hónap műtárgya, mely a történelmi részleg gyűjtményének gazdag jelképiséget hordozó darabja.[ részletek ]
2018.09.20
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja a Nagy Sándor: Kispalástos küzdelem (1887–1966) című kiadvány bemutatójára 2018. szeptember 20., csütörtök 19 órára a múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.09.12
Számos magyarországi helyszín után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba érkezik a budapesti Néprajzi Múzeum híres kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón.[ részletek ]
2018.08.31
Augusztus 31-én, pénteken a Pécsi Tudományegyetem épületében kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferencia zajlik, melynek keretében megnyitják a Kós Károly világa és Kós Károly színházi világa című kiállításokat.[ részletek ]
2018.08.30
Augusztus 30-án, csütörtökön látható utoljára a Weöres 100 - A megmozdult szótár című időszakos tárlat. [ részletek ]
2018.08.18
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2018. augusztus 18-án, szombaton 18:00 órára a Haberstumpf-villába, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó IN MEMORIAM Gyárfás Jenő című festészeti kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2018.08.22
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. augusztus 22-én 17 órára PANTEON A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című kiállításának megnyitójára, a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterébe.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.