română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2018.12.14

Decemberi hónap műtárgya
Luca-szék



Szent Lúcia (Luca) Kr. u. 283–304 között élt szicíliai szűz, aki keresztény hitéért vértanúhalált halt. Névnapja, december 13. általános dologtiltó nap az asszonyok számára.

A napjainkban használt Gergely-féle naptárat megelőző, a Kr. u. 709–1582 között érvényben lévő julián naptár szerint december 13-a a téli napforduló kezdete és az év legrövidebb napja volt. Szerte a Kárpát-medencében gonoszjáró napnak tartották, melyhez számos hiedelem, mágikus gyakorlat és népszokás kötődött. A gazdák időjárásjósló napnak, a lányok férjjósló alkalomnak tartották.

A Luca-szék a boszorkányok leleplezésének eszköze, használata jó kézügyességű, kalandvágyó fiatalemberek szórakozásának számított. Elkészítésének december 13-án fogtak neki, és naponta csak egy-egy fázist végeztek el, hogy 13 nap alatt, december 26-ra, karácsony estéjére legyen kész. Anyagául kilenc fafajtát kellett használni, melyeket szegek nélkül, csapokkal és ékekkel illesztettek össze.

A széket az éjféli misére a kabát alatt becsempészték, majd úrfelmutatáskor erre állva meglátták, hogy ki a boszorkány a gyülekezetben. A boszorkányok – észrevéve, hogy lelepleződtek – üldözőbe vették a menekülő Lucaszék-készítőt, aki mákot szórt maga után a földre, munkát adva a gonoszoknak, míg ő egérutat nyert. A Luca-széket hazaérve tűzre kellett dobni, az égő fadarabok sikoltozása, jajgatása pedig a boszorkányok végét jelentette.

A kiállított háromlábú szék Nagypatakról került a múzeum gyűjteményébe 1981-ben.













Archívum

2018
Januári hónap műtárgya / Délnémet falióra
Februári hónap műtárgya / Berde Mária leckekönyve (1912–1917)
Márciusi hónap műtárgya / Fejedelemség kori hamis próbaveretek és lemezhulladékok
Áprilisi hónap műtárgya / Vándorsólyom (Falco peregrinus)
Májusi hónap műtárgya / Esztelneki asszonyviselet
Júniusi hónap műtárgya / Rejtekes szekrény, 1710-ből
Júliusi hónap műtárgya / "Fényforrás" – Emlékhologram a Szépművészeti Múzeum 100. évfordulójára
Augusztusi hónap műtárgya / Kézimalom Kézdivásárhelyről
Szeptemberi hónap műtárgya / Szélvitorla 1790-ből
Októberi hónap műtárgya / Gerendi-Enderle Anikó: Nyári vargánya
Novemberi hónap műtárgya / Székely Estván Chronicája


2017
Januári hónap műtárgya / Kós Károly személyes tárgyai
Februári hónap műtárgya / „talipotfára karcolt sanscrit biblia...”
Márciusi hónap műtárgya / Mátisfalvi bádoglámpa
Áprilisi hónap műtárgya / Sárgarigó (Oriolus oriolus)
Májusi hónap műtárgya / Mázas tál
Júniusi hónap műtárgya / Jecza Péter: Monád
Júliusi hónap műtárgya / Mikroszkóp (19. század)
Augusztusi hónap műtárgya / Erdővidéki pásztorbot
Szeptemberi hónap műtárgya / Fejedelemségkori érmegyűjtemény
Októberi hónap műtárgya / A gyapjas orrszarvú
Novemberi hónap műtárgya / Usébti típusú szobrocskák
Decemberi hónap műtárgya / Gyárfás Ferenc: Tanulmányrajz


2016
Januári hónap műtárgya / Asztalos céh széke, 1716
Februári hónap műtárgya / Vármegyei hajdú egyenruha Márciusi hónap műtárgya / Guanshiyin istennő szobra a Tang-dinasztia korából (618–907)
Áprilisi hónap műtárgya / Mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
Májusi hónap műtárgya / Szattyánba kötött ima
Júniusi hónap műtárgya / Tanulmány a Gábor Áron halála című Gyárfás Jenő-festményhez
Júliusi hónap műtárgya / Kisborosnyói Albu Mari vert csipke-gyűjteménye
Augusztusi hónap műtárgya / Háromszék vármegye zászlaja 1896-ból
Szeptemberi hónap műtárgya / Az abonyi avar sírleletek
Októberi hónap műtárgya / Sztyeppei mamut állkapocstöredéke és zápfoga
Novemberi hónap műtárgya / Cserépkürt 1896-ból
Decemberi hónap műtárgya / Nagy Pál: Baász Imre arcképe, 1973



2019.03.13
2019. március 13-án, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Hagyaték címmel könyvbemutatót és vetítettképes előadást tartanak. Az eseményen kerül bemutatásra az a két Gábor Áron relikvia (kengyel és tárca), melyeket ez alkalomra kölcsönzött a Balassi Intézet a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumtól.[ részletek ]
2019.03.01
Szeretettel várjuk a téli sportok kedvelőit Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadására 2019. március 1-jén, pénteken, 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.[ részletek ]
2019.02.20
A László Kálmán Gombászegyesület szervezésében február 20-án, szerdán 18 órai kezdettel vetítettképes előadás A 36. Európai Cortinarius kongresszus Bálványoson címmel.[ részletek ]
2019.02.14
2018. február 14-én, csütörtökön, 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatásra kerül a Határvédelem évszázadai Székelyföldön. Csíkszék és Gyimesek vidéke című tanulmánykötet.[ részletek ]
2019.01.30
Csáki Árpád: A kézdiszentléleki Tarnóczy–Mikes-kastély című könyvének bemutatójára január 30-án, szerdán 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A birtok- és építéstörténeti tanulmány a kézdiszentléleki önkormányzat megbízásából készült a csíkszeredai Alutus Print Nyomda fényszedő műhelyében.[ részletek ]
2019.01.17
A Székely Hadosztály megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmából szeretettel meghívjuk 2019. január 17-én könyvbemutatóval egybekötött konferenciára.[ részletek ]
2018.10.29
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati támogatásának köszönhetően, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai és megbízott külső kutatói 2018 folyamán jelentős tudományos projektet valósítottak meg, melynek célja az uzoni Béldi-Mikes kastély emlékeinek régészeti, történeti és művészettörténeti szempontú feldolgozása volt.[ részletek ]
2019.01.12
2019. január 12-én, szombaton 10–15 óra között szeretettel várjuk a Székely Nemzeti Múzeumba az érdeklődőket (6-tól 99 éves korig) az Alföldön innen – Erdélyen túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón kiállítás zárórendezvényére, és az ehhez kapcsolódó ingyenes szakmai tárlatvezetésre, előadásra és műhelyfoglalkozásra.[ részletek ]
2018.12.15-16
Tizedik alkalommal – újra a Székely Nemzeti Múzeumban – kerül sor a hagyományteremtő karácsonyi vásárra, adventi gyertyafénnyel, mézeskaláccsal, forralt borral és közel ötven kézműves portékájával.[ részletek ]
2018.12.09
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. december 9-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. Az előadás címe: Metamorphosis Transylvaniae (1990-2018). Az erdélyi magyar közösséget érintő társadalmi és politikai folyamatok a rendszerváltást követően, előadó Kiss Tamás szociológus, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár[ részletek ]
2018.11.28
Tisztelettel meghívjuk 2018. november 28-án, szerdán 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében szervezett kiállításra és kiskonferenciára.[ részletek ]
2018.11.26
November 26-án, hétfőn 18 órától mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban Dimény Attila néprajzkutató, múzeumvezető A polgárosodás társadalmi és kulturális hatásai Kézdivásárhelyen (1750–1944) című könyvét, amely az idén jelent meg a Dissertatines Ethnographicae Transyvanicae sorozatban, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság kiadásában.[ részletek ]
2018.11.17
A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében november 17-én, szombaton hagyományos gombanapot tartanak, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. Az idei téma: az őszi és téli fülőkék (főleg Flammulina, Rhodocollybia nemzetség).[ részletek ]
2018.11.14
Szeretettel meghívjuk a 2018. november 14-én, szerdán 11 órakor tartandó szabadtéri kiállítás megnyitójára, amely a magyar királyi 24. gyalogezred első világháborús történetéről emlékezik meg.[ részletek ]
2018.10.23
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében október 23-án 17 órától László Gyula-emlékkonferencia lesz. [ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.