română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2010.07.27

Csiki Csaba - wunschtraum


„A jéghideg Coca Cola az igazi”

Az út a lényeg, nem a megérkezés, mondják. Az útközben adódó kellemetlenségek - az elviselhetetlen hőség, a forgalmi dugók, vagy egy kabócakórus monoton idegtépése – mind-mind az utad része. Éppúgy, mint az, ha feloldódsz a látványban, vagy ha barátságos idegenekkel találkozol és ez boldogít. A lényeg tulajdonképpen: a lényeged. Hogyan viseled el saját utadat, hogyan éled meg a találkozásokat – ez személyiséged és élményeid szövedékének függvénye. A tér és idő, amelyben utazol, az általad, veled együtt megszemélyesülő idő és tér.

Csiki Csaba munkái sejtésem szerint éppen úgy működnek, mint egy idegen térrel, országgal, tengerparttal való találkozás. A résztvevő minden tudásával, érzékenységével és eddigi tapasztalatával fordul a munkák felé, amelyek nem ábrázolnak vagy magyaráznak, és nem is bizonyos konceptek szerint lépnek működésbe. Sokkal inkább mozgósítják - és egyben keretezik - az odaforduló személyiséget, működésbe hoznak lappangó értelmezési sémákat és irányítják a figyelmet. Oskar Bätschmann német művészettörténész találóan írja le a kortárs művész törekvéseit, amikor definiálja a „tapasztalatalakítás” fogalmát. Szerinte ugyanis a „lényeg maga a folyamat, vagyis a (...) résztvevőből kiváltott tapasztalatok sorozata.”

A folyamat ebben az értelemben maga a művészi produktum, melynek hordozója lehet a zene, a videó, az installáció, a fotó, vagy bármilyen más, többnyire képi struktúra. Tehát nem lezárt, tradicionális értelemben befejezett művekről van itt szó, amelyek a befogadóra alapozzák létüket, hanem olyan szerkezetek, tárgyak, szituációk feltalálásáról és feltárásáról, amelyek kiváltják a tapasztalati folyamatokat.

Csaba önéletrajzából kitűnik, hogy foglalkozik kísérleti (zaj)zenével, színházi díszletet tervez, különböző videó munkákkal és installációkkal hazai és külföldi csoportos kiállításokon vesz részt évek óta. Munkáiban koncentráltan érhető tetten a hangulat, a feeling, amellyel kapcsolatot teremt a nézővel a színházban, a résztvevővel a kiállítótérben, vagy a hallgatóval egy koncerten. A videók és installációk, még ha szöveggel vannak is ellátva, nem feltétlen egy értelmezési lehetőség fele kényszerítenek, hanem inkább szabad asszociációkra sarkallnak. A humor és irónia mentén próbára teszik a türelmet, de mindeközben „magánutazásra” szólítanak fel. A korábban leírt tapasztalatalakítás Bätschmann szerint magától értetődően „implikálja a közönség aktív (ha nem is problémamentes) partnerré válásának nehézkes folyamatát, és a részvételhez, a bevonás aktusához igazodik a meghívás, csalogatás, erőszaktétel, sokk és veszélyeztetés mozzanatain keresztül.” A munkák tehát, még ha megpróbáltatásokon keresztül is, csakis a nézőkkel együtt válhatnak a tapasztalatalakítás művészi hordozóivá.

Ha tengerpartra utazunk, olyan új helyszínre érkezünk, ahol az emlékezet révén akaratlanul működésbe lendülnek addigi élményeink és tapasztalataink, tehát felismerjük, hogy ez egy tengerpart, mégis inkább felfedezőként viselkedünk, mert ki szeretnénk tapogatni, hogy miben más, miben új ez part, hogyan alakíthatja tapasztalatainkat ez az új találkozás.

Csaba Vamos a la playa című videója például éppen egy ilyen utazást kínál fel. Zörejekkel kísért fehér háttéren lebeg egy folt, akár egy szigetet is láthatunk benne, amikor egyszer csak csendben felbukkan a Google Earth felvételeit idéző sziklás part, egy archetipikus utazás képe. A mindenféle személyes asszociációt elindító képsor durván visszakapcsolódik a kezdőképhez, újra felvillan a zajos fehér háttér a szigetalakzattal és a felvillantott képzeteket felülírja, módosítja, megsemmisíti. Ki ahogyan érzékeli. Természetesen egy kortárs videó munkát ily módon leírni paradoxon, hiszen egyáltalán nem nyelvi alkotásról van szó. A kísérlet ennek ellenére találó lehet, mivel egy személyes, saját szavakban megnyilvánuló találkozást illusztrál.

Ahogyan megélem a saját utazásomat, úgy kell kísérletet tennem a Csaba munkáival való találkozásra is. Hagynom kell, hogy bosszantson, hogy megnyugtasson, meg kell találnom a személyes kapcsolódási pontokat. Csak úgy hihetem el neki, ha azt mondja, hogy „A jéghideg Coca Cola az igazi”, ha engedem magam lépre csalni, reagálok a kihívásra és saját magamat is mellé adom. Még akkor is, ha nem szeretem a Coca Colát.

Bartha Zonga, 2010, július





2019.06.22
A Székely Nemzeti Múzeum 2019. június 22-én, szombaton 18 órai kezdettel hosszított nyitvatartással vár minden kicsit és nagyot idejének tartalmas, szórakoztató eltöltésére.[ részletek ]
2019.05.25
Május 25-én, szombaton délelőtt nyolcadik alkalommal szervez programot a Székely Nemzeti Múzeum a természetet ünneplő jeles naphoz, a Madarak és fák napjához kötődve.[ részletek ]
2019.05.16
A nagysikerű budapesti bemutatkozás után a Székely Nemzeti Múzeum Panteon című kiállítását a Csíki Székely Múzeumban mutatjuk be 2019. május- július időszakban.[ részletek ]
2019.05.04-05
A Székely Nemzeti Múzeum a Szent György Napok rendezvénysorozathoz kapcsolódva rendkívüli nyitvatartással és programokkal várja az érdeklődőket. [ részletek ]
2019.04.17
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szeretettel meghív minden érdeklődőt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum SZERZETESEK ASZTALÁNÁL című vándorkiállításának megnyitójára, 2019. április 17-én, szerdán, 19.00 órára.[ részletek ]
2019.04.03
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 2019. április 3-án, szerdán 18 órától tartja Szerelemnek szép rózsája című tavaszi hangversenyét a Székely Nemzeti Múzeumban.[ részletek ]
2019.03.28
Vetített képes előadás és mikológiai kiadvány bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2019.03.20
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság meghozta kilencvennegyedik döntését, a korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak magyar teljesítményeinek folyamatos és rendszeres megnevezésében.[ részletek ]
2019.03.13
2019. március 13-án, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Hagyaték címmel könyvbemutatót és vetítettképes előadást tartanak. Az eseményen kerül bemutatásra az a két Gábor Áron relikvia (kengyel és tárca), melyeket ez alkalomra kölcsönzött a Balassi Intézet a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumtól.[ részletek ]
2019.03.01
Szeretettel várjuk a téli sportok kedvelőit Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadására 2019. március 1-jén, pénteken, 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.[ részletek ]
2019.02.20
A László Kálmán Gombászegyesület szervezésében február 20-án, szerdán 18 órai kezdettel vetítettképes előadás A 36. Európai Cortinarius kongresszus Bálványoson címmel.[ részletek ]
2019.02.14
2018. február 14-én, csütörtökön, 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatásra kerül a Határvédelem évszázadai Székelyföldön. Csíkszék és Gyimesek vidéke című tanulmánykötet.[ részletek ]
2019.01.30
Csáki Árpád: A kézdiszentléleki Tarnóczy–Mikes-kastély című könyvének bemutatójára január 30-án, szerdán 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A birtok- és építéstörténeti tanulmány a kézdiszentléleki önkormányzat megbízásából készült a csíkszeredai Alutus Print Nyomda fényszedő műhelyében.[ részletek ]
2019.01.17
A Székely Hadosztály megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmából szeretettel meghívjuk 2019. január 17-én könyvbemutatóval egybekötött konferenciára.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2019.