25 éves a Folker együttes
A sepsiszentgyörgyi Folker együttes idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Tagjai ez idő alatt a magyar néphagyomány értékeivel, magyar népzenével, néptánccal, népi énekléssel, gyermek- és felnőttoktatással foglalkoztak.
Az együttes 2001-től működik Folker néven, rendszeresen muzsikálnak a sepsiszentgyörgyi gyermek- és felnőtt táncházakban, az erdélyi nyári népzene és néptánc táborokban, számos rendezvényen, fesztiválon, táncháztalálkozón léptek fel, úgy Erdély különböző településein, mint Magyarországon, Nyugat-Európában, vagy Ázsiában.
Különböző színházi produkciókban szerepeltek, kiállításmegnyitókon vettek részt, filmeknek és előadásoknak szereztek zenét. Kiadtak két gyermeklemezt, a Kecsketáncot és az Eszes Gyurka és az ezmókot, jelenleg pedig a harmadik gyermeklemezen dolgoznak, A csodálatos Pelikánmadáron.
Az együttes tagjai:
Benkő Éva – mese, ének
Samu Etel Imola – ének
Csibi Szabolcs – nagybőgő, koboz, ütőgardony, ének
Kelemen István – hegedű, koboz, doromb
Lőrinczi Zsolt – koboz, brácsa
Melkuhn Róbert – furulya, kaval, tilinka
