Céhes és kézművesipari alapkiállítás

A földszinti nyolc teremben kiállított céhes és ipartársulati emlékanyag a múzeum névadója. A mesterségek szerszámanyagát, valamint a céhek és az ipartársulatok emlékeit majdnem teljes egészében a kézdivásárhelyiek adományozták a múzeumnak. Ez az anyag azonban nem teljes, részben azért, mert a múzeum szervezésekor már jórészük megsemmisült, másrészt pedig az akkor még élő mesterségek művelői a használatban lévő tárgyakat nem adták be a múzeumba. Incze László a hiányt a Székely Nemzeti Múzeum anyagából egészítette ki. A tizenegy céhes mesterség közül mindössze kilenc emlékanyagából lehetett kiállítást szervezni. A bejárattól jobbra levő öt teremben kaptak helyet a fazekasok, a tímárok, a csizmadiák, a cipészek, a szűcsök, a kovácsok és a lakatosok. A bejárattól balra levő három teremben látható a mészárosok, a szabók, a mézeskalácsosok, a kalaposok és az asztalosok emlékanyaga.

Kézdivásárhely első céhes mestersége a tímár volt. 1572-ben alakították meg a céhet és a 20. század elejéig űzték a mesterséget a városban. A múzeum szervezésekor már nem működött a mesterség. A kiállított szerszám és céhes emlékanyag a leszármazottak révén került a múzeumba.

A tímár mesterségből 1638-ban vált ki a csizmadia céh. A mesterség 1947-ig működött. A 19. században csizmadiák közül kiválva a cipészek is külön szervezetet alakítottak. A múzeum szervezésekor még éltek a mesterségnek idős képviselői, akik jelentős segítséget nyújtottak a szerszám és céhes emlékanyag gyűjtésében. A kiállított termékeket is ők készítették el a múzeum számára.

Kézdivásárhelyen a bőriparral kapcsolatos mesterségek voltak a jelentősebbek, így 1649-ben a szűcsmesterek is céhbe tömörültek. Az időközben megszűnt mesterségnek az 1970-es években még volt képviselője, akik jelentősen hozzájárultak a múzeumi anyag gyarapításához.

A fazekasok is 1649-ben tömörültek céhbe. A mesterség 1966-ban szűnt meg az utolsó mester Szász Bálint halálával. A kiállított szerszámok az utolsó mester családjától kerültek a múzeumba, a fazekas termékek és céhes tárgyak a Székely Nemzeti Múzeum gyűjtése révén maradtak meg az utókornak.

A 16–17-ik században alakított első négy céhet csak a 19. század első felében követik újabbak. 1807-ben tömörültek céhbe a szíjgyártók, amely kisszámú tárgyi emléke miatt nincs bemutatva a múzeumban. 1809-ben alakították meg céhüket a mészárosok, melynek céhes emlékanyaga látható a kiállításon. Szerszámaik közül kevés került be a múzeumba.

1841-ben a szabók szerveződtek céhbe, de tőlük is kevés emlékanyag maradt ránk. Elsősorban céhes iratok és néhány műhelyfelszerelés. A helyi polgári viseletkutatás eredményeként már sikerült néhány hiánypótló tárggyal kiegészíteni a gyűjtemény.

Az asztalasok a növekvő polgári igényeknek kellett eleget tegyenek, számuk növekedésével 1844-ben hozták létre érdekvédelmi szervezetüket. A múzeumban a céhes emlékanyag mellett jelentős szerszám és termék is látható. Többnyire adományok útján kerültek a múzeum tulajdonába.

1844-től a kapalos mesterség is céhes keretek között működött. Utolsó képviselője, Kovács József az 1990-es évek második felében halt meg. A múzeumban kiállított műhelyberendezést és kalapokat neki köszönheti az intézmény.

A kovácsok, lakatosok, puskaművesek és pléhesek közösen alakítottak céhet 1844-ben. Többnyire az oroszfalvi kovácsműhelyből származó tárgyak láthatóak a műhelyszerű kiállításon. A mesterség Kézdivásárhelyen 1989-ben, a helyi termelőszövetkezet felszámolása után szűnt meg.

Az üstgyártók is 1844-ben tömörültek céhbe. Annak ellenére, hogy a mesterség jelentős szerepet töltött be az 1848–1849-es háromszéki önvédelmi harcban, a Céhtörténeti Múzeum ezen mesterségre vonatkozó gyűjteménye nagyon szegényes. Ezért ez a mesterség nem is látható a kiállításon.