Gyárfás (1857–1925)

A magyar kultúra napján a Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő (1857–1925) halálának 100. évfordulója alkalmából nyit kiállítást a múzeum időszakos kiállítótereiben.

Székelyföld egyik legismertebb képzőművészének az intézmény képzőművészeti gyűjteményében található alkotásait előző kiállításokon részben már bemutatták a sepsiszentgyörgyi és székelyföldi közönségnek. A tárlat újdonságaként az utóbbi néhány évben vásárolt, illetve adományként bekerülő munkák is közszemlére kerülnek ez alkalommal.

Sepsiszentgyörgy jeles alkotóját, aki budapesti és müncheni tanulóévei után visszatért szülővárosába, a „székelyek Munkácsyjaként” is emlegetik, hiszen festészete, rajztudása, a vásznain megmutatkozó drámai ereje és lírai érzékenysége a legkiválóbb mesterek közé emelik.

Portréi, zsánerképei, bibliai, irodalmi, történelmi ihletésű hatalmas vásznai kivételes festői tehetségről és iskolázottságról vallanak, ugyanakkor egy olyan életműbe vezetik be a látogatót, amelyben a kihívások, megpróbáltatások, a mellőzöttséggel járó nehézségek sem ismeretlenek.

Gyárfás Jenő korának legígéretesebb művészeként olyan lépésre szánta el magát, amellyel ugyan kikerült a fővárosi művészeti élet vérkeringéséből, de hazatérve Sepsiszentgyörgyre, itthon alkotott maradandót. Művészete, művészetszervező tevékenysége, konok elhivatottsága, szülőföldjén kiteljesedő életműve példaértékű lehet a jelen generációinak is.

Gyárfás Jenő (1857–1925) képzőművész, író 1857. április 6-án született Sepsiszentgyörgyön.

Középfokú tanulmányait szülővárosában, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd beiratkozott a budapesti Mintarajztanodába, ahol Székely Bertalan (1835–1910) növendékeként rajztanári oklevelet szerzett.

1877-től 1880-ig a müncheni Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt. Itt Wagner Sándor (1838–1919), Wilhelm von Diez (1839–1907) és Gabriel Max (1840–1915) voltak a tanárai. Főiskolai évei alatt megfestett első jelentős alkotásai közül Az első fog (1880) című képével a müncheni, majd a brüsszeli kiállítások után nemzetközi sikert aratott, az ugyanebben az évben festett Karlovszky Bertalan arcképe a magyar arcképfestészet remekműve. Több pályázaton vett részt Budapesten, melyek részbeni sikertelensége miatt hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol műtermet rendezett be egy 1880-ban erre a célra felépített épületben.

Leghíresebb kompozíciója az Arany János (1817–1882) azonos című balladája nyomán készült Tetemre hívás (1881) című munkája, melynek több változata és egyetlen befejezett példánya a Magyar Nemzeti Galériában, két fontos előtanulmánya pedig a Székely Nemzeti Múzeumban található.

1882-ben Olaszországban, 1905-ben pedig Angliában járt tanulmányúton.

Több történelmi témájú, historizáló kompozíciót (Mátyás király kiutasítja az otrantói püspököt, V. László esküje, Gábor Áron halála) és számos kiváló portrét festett (Karlovszky Bertalan, Kossuth Lajos, Hatolykai Pótsa József, Császár Bálint, Fogolyán Ida, Cserey Jánosné Zathureczky Emília, Önarckép). Életképeire a magyar és a székely népi életmód realizmusa jellemző (A tél örömei, A zongoránál, Eső után).

Gyárfás Jenő könyvillusztrációkat és borítótervet is készített, Arany János költészetének hatása alatt ódákat, románcokat, balladákat, sőt egy tündérregét (Varázsfátyol, 1907) és egy drámát is írt.

1925. december 3-én hunyt el szülővárosában. A sepsiszentgyörgyi református vártemplom temetőjében, családi kriptában nyugszik.

Születésének századik évfordulóján, 1957-ben a festő egykori műtermének falán emléktáblát helyeztek el, 1971-ben pedig e helyen emlékkiállítás nyílt munkáiból, melyet az 1980-as években felszámoltak. 2005-ben, halálának nyolcvanadik évfordulóján emlékkiállítás nyílt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum róla elnevezett Képtárában.