2023. október 7.november 26.

Ujj Zsuzsi

„Nekem a szárnyamat már senki sem szegheti”

A művész és az acb Galéria jóvoltából megvalósult, az Irokéz Gyűjteményből és más magánygyűjteményekből összeállított kiállítást, Zombori Mónika kurátor jelenlétében tárlatvezetéssel egybekötve nyitjuk meg.

Magyarországon a nyolcvanas évek underground művészete nagyrészt privát helyszíneken zajlott, kisszámú közönség előtt. A legtöbb esetben elkészültük után sem kaptak nyilvánosságot ezek a munkák, maximum kis galériákban lettek bemutatva, így sokszor reflektálatlanul maradtak. Ujj Zsuzsi művészete eklatáns példa erre a tendenciára. A szűk baráti körön kívül nem kapott figyelmet, kortásai a Liget Galéria két kiállításán láthatták, de a szakma lényegében nem is ismerte meg azt a nyolcvanas években. Ujj Zsuzsi több műfajban is párhuzamosan alkotott. Dalszövegeket már az évtized elején írt, majd 1986-ban kezdett el fotókat készíteni. Fotós életműve mindössze néhány évre koncentrálódik, 1991-ben felhagyott vele. Ezt követően a Csókolom együttes alapító énekeseként lett ismert. Ujj Zsuzsi fotói és zenei pályafutása elválaszthatatlanok egymástól, fontos hatást gyakoroltak egymásra. A kiállítás címe egy korabeli, 1987-es dalszövegéből idézet; mint ahogy dalaiban, fotóiban is a szerelmet keresi, a maga öntudatos, megállíthatatlan lázadó hozzáállásával beszél szexualitásról és vágyról.

Az esemény része a Sepsiszentgyörgyön megrendezésre kerülő 3. VISOR Székelyföldi Fotófesztiválnak.